Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató

I. A tájékoztató célja

Mi, a honlap üzemeltetői (lásd III. bekezdés), ezúton tájékoztatunk téged a személyes adatok kezelése körében követett gyakorlatainkról, az adatok védelme érdekében megtett szervezési és technikai intézkedéseinkről, valamint a látogatók ezzel kapcsolatos jogairól, és azok érvényesítésének lehetőségeiről. A Tájékoztató kialakításakor figyelembe vettük az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”), továbbá a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény („Grtv.”) rendelkezéseit.

Tájékoztatunk, hogy adataidat a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tároljuk. Adataidat harmadik félnek nem adjuk át, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél, mint cégünk alvállalkozójaként működik együtt (pl. könyvelő). Ekkor azonban az alvállalkozók Adatkezelők által átadott személyes adatokat semmilyen módon nem jogosultak megőrizni, felhasználni, illetve további személyeknek átadni.

II. Értelmező fogalmak

1. Érintett/felhasználó: Bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy - közvetlenül vagy közvetve - azonosítható természetes személy;

2. Személyes adat: Az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret –, valamint az adatból levonható az érintettre vonatkozó következtetés;

3. Különleges adat:

a.) A faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat,

b.) az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyi személyes adat;

4. Hozzájárulás: Az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;

5. Tiltakozás: Az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;

6. Adatkezelő: Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszköz) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;

7. Adatkezelés: Az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;

8. Adattovábbítás: Az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;

9. Nyilvánosságra hozatal: Az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;

10. Adattörlés: Az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;

11. Adatmegjelölés: Az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából;

12. Adatzárolás: Az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából;

13. Adatmegsemmisítés: Az adatokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése;

14. Adatfeldolgozás: Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai fel adatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;

15. Adatfeldolgozó: Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is – adatok feldolgozását végzi;

16. Adatfelelős: Az a közfeladatot ellátó szerv, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett;

17. Adatközlő: Az a közfeladatot ellátó szerv, amely – ha az adatfelelős nem maga teszi közzé az adatot – az adatfelelős által hozzá eljuttatott adatait honlapon közzéteszi;

18. Adatállomány: Az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége;

19. Harmadik személy: Olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;

III. A honlap üzemeltetői, Adatkezelők adatai

1. Adatkezelő:

  • Név: Tóth László ev.
  • Székhely: 2234 Maglód, Damjanich utca 4/A
  • Adószám: 55716293-1-27
  • Nyilvántartási szám: 54434604
  • Telefon: +36 (30) 955 8365
  • E-mail:

IV. Általános tudnivalók

A vállalkozás nem folytat olyan tevékenységet, amely indokolttá tenné adatvédelmi tisztviselő kinevezését.

V. Tárhely szolgáltató

  • Név: Paszinger Zoltán László egyéni vállalkozó
  • Székhely: 2146 Mogyoród, Fóti út 37.
  • Weboldal: www.hosting55.hu

VI. Adatkezelési irányelvek

Adatkezelők tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében, te mint érintett a hozzájárulásodat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatod.

VII. Kezelt személyes adatok köre, célja, módja és jogalapja

1. Cookie-k (Sütik)

A sütik alapvetően és eredetileg a böngészés megkönnyítésére vannak: ezek miatt nem kell mindig újra kitöltened az adataidat, ha hozzászólsz egy blogon, ebből tudják a többnyelvű weboldalak, hogy Te milyen nyelven akarsz olvasni, ezért tudsz bejelentkezve maradni a Facebookon és így tovább.

Vagy ha a weboldal Google Analyticset használ, akkor máris készít sütiket. A statisztikára viszont szükség van. A remarketing kód is sütikkel dolgozik.

Léteznek sütik, melyek már az elfogadás előtt elhelyezkednek a látogató számítógépén.

Szükséges Cookie-k: A szükséges cookie-k segítik a weboldalak használatát olyan alapfunkciók, mint például az oldalak navigálása és a webhelyek biztonságos területeihez való hozzáférés engedélyezéséhez. A weboldal nem működhet megfelelően ezen cookie-k nélkül.

Előnyben részesített cookie-k: Az előnyben részesített cookie-k lehetővé teszik a weboldal számára, hogy emlékezzen olyan információkra, amelyek megváltoztatják a webhely viselkedését vagy megjelenését, például az általad preferált nyelvet vagy régiót.

A statisztikai cookie-k segítenek a webhelyek tulajdonosainak megérteni, hogy a látogatók miként hatnak a weboldalakra azáltal, hogy névtelenül gyűjtik és jelentik az információkat.

Marketing cookie-k: A marketing cookie-kat a weboldalak látogatóinak nyomon követésére használják. A cél az, hogy olyan hirdetéseket jelenítsenek meg, amelyek relevánsak, érdekesek és értékesek az adott felhasználó számára.

2. Kapcsolatfelvétel

A weboldalon elhelyezett, vagy más forrásból megszerzett telefonszámaink és e-mail címeink, valamint a weboldalon található üzenetküldő űrlap segítségével intézett kapcsolatteremtést követően mi, mint Adatkezelők a másik fél adatait nem tároljuk el.

3. Szerződéskötéshez szükséges adatok

A szerződéskötéshez szükséges adatok: cégnév, képviselő neve, székhely, adószám, cégjegyzékszám, céges e-mail cím, céges telefonszám, céges weboldal és az igények megadása. Az érintettek körébe az egymással szerződő felek tartoznak. Ezeket az adatokat a hozzájárulásod visszavonásáig kezeljük.

Addig is adataidat névvel ellátva eltároltjuk az ügyféladatbázisunkban. Ezzel a célunk a zökkenőmentes kapcsolattartás ügyfeleinkkel, továbbá a későbbiekben új szerződés/megbízás esetén az adatok gyorsabb elhelyezése a szerződéseken.

VIII. További felek bevonása, az adatokat megismerők köre, adatfeldolgozók:

Számlázás

  • Név: szamlazz.hu online számlázó
  • Üzemeltető: KBOSS.hu Kft., 1031 Budapest, Záhony utca 7/C.
  • Email:
  • Weboldal: https://www.szamlazz.hu
  • Hozzáférés a kiállított számlákhoz.

Google Analytics

IX. Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei:

Te, mint érintett tájékoztatást kérhetsz személyes adataid kezeléséről, kérheted ezen adatok helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhetsz adathordozási-, és tiltakozási jogoddal az adat felvételénél jelzett módon, illetve fenti elérhetőségeinken.

1. Tájékoztatáshoz való jog

Mi, mint Adatkezelők megfelelő intézkedéseket hozunk annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15-22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsunk át.

2. Az érintett hozzáféréshez való joga

Jogosult vagy arra, hogy visszajelzést kapj tőlünk arra vonatkozóan, hogy személyes adataid kezelése folyamatban van-e, és ha igen, akkor jogosult vagy arra, hogy a személyes adataidhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapj:

  • az adatkezelés céljai;
  • az érintett személyes adatok kategóriái;
  • azon címzettek, akikkel a személyes adatokat közöltük vagy közölni fogjuk;
  • a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama;
  • a helyesbítés, törlés vagy adatkezelési korlátozásának és a tiltakozás joga;
  • a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
  • az adatforrásokra vonatkozó információ;
  • az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.

A kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adunk tájékoztatást.

3. Helyesbítés joga

Kérheted tőlünk az általunk kezelt, rád vonatkozó pontatlan, személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.

4. Törléshez való jog

Az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult vagy arra, hogy kérésedre indokolatlan késedelem nélkül töröljük a rád vonatkozó személyes adatokat:

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtöttük vagy más módon kezeltük;
  • visszavonod az adatkezelés alapját képező hozzájárulásodat, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • tiltakozol az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat jogellenesen kezeltük;
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatban került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges:

  • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
  • a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
  • a népegészségügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján;
  • vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

5. Adatkezelés korlátozásához való jog

Kérésedre korlátozzuk az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • vitatod a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
  • az adatkezelés jogellenes, és ellenzed az adatok törlését, ehelyett azok felhasználásának korlátozását kéred;
  • már nincs szükségünk a személyes adatokra adatkezelés céljából, de te igényled azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
  • tiltakoztál az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy adatkezelésünk jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az te jogos indokaiddal szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak a te hozzájárulásoddal, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogai vélelme érdekében, vagy az Európai Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

6. Adathordozáshoz való jog

Jogosult vagy arra, hogy ne terjedjen ki rád az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen - ideértve a profilalkotást is - alapuló döntés hatálya, amely rád nézve joghatással járna vagy hasonlóképpen jelentős mértékben érintene.

7. Tiltakozás joga

Jogosult vagy arra, hogy a saját helyzeteddel kapcsolatos okokból bármikor tiltakozz személyes adataidnak közérdekű vagy az adatkezelőkre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelés ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek a te érdekeiddel, jogaiddal és szabadságoddal szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

8. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Jogosult vagy arra, hogy ne terjedjen ki rád az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rád nézve joghatással járna vagy hasonlóképpen jelentős mértékben érintene.

9. Visszavonás joga

Jogosult vagy arra, hogy hozzájárulásodat bármikor visszavonjad.

10. Bírósághoz fordulás joga

Jogaidnak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhatsz. A bíróság az ügybe soron kívül jár el.

11. Adatvédelmi hatósági eljárás

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

  • Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
  • Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
  • Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
  • Telefon: 0613911400
  • Fax: 0613911400
  • E-mail:
  • Weboldal: http://www.naih.hu

X. További rendelkezések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Tájékoztatunk, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt.

Az Adatkezelők a hatóság részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Az Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató letöltése PDF formátumban ide kattintva lehetséges.

Elérhetőségek

Írj üzenetet az alábbi mezőket kitöltve:

Kedves Laci!
A nevem
és az
e-mail címre várom válaszodat.
e-mail címre várom válaszodat.
Üzenet elküldése Sikeres küldés! Sajnos sikertelen

Elérhetőségeim:

  • 1085 Budapest, Rigó utca 6.
  • +36 (30) 955 8365
Partner: